Ördögi szerelem - story

A frissek elöl lesznek, lejjebb az első részek...

3. rész

Sötét utakon

 

Az autó kerekei megnyikordultak a sarkon. Az index jobb oldali lámpája narancssárgán világított és az autó élesen jobbra fordult. A jármű sötétszürke színben pompázott és három ember foglalt helyet a mellső és hátsó üléseken. A trió egy fontos dolgon tanakodott egymás között, mikor megállt az autó. Debora lassan kinyitotta az ajtót és kiszállt a járműből. Így követte őt két bátyja is Dan és Josh.

- Minek is jöttünk ide? – Kérdezte Deb.

- Pár napja egy bizonyos Worren McDaughter eltűnt. És senkisem tudja, hogyan és mikor. A fiú épp bulit szervezett.

- Lehet, hogy csak jól berúgott és nem akar leégni a szülei előtt. Kitudja, bármi megtörténhet. – Adta az ötletet Debora.

- Ja, mi lett avval a „Biztosan démoni ügy” dologgal? – Mondta csúfosan Josh és az ajtóhoz sétált.

- Felnőttem… - Vágta vissza Deb.

Dan bekopogtatott a szép barna és mintázott ajtón. Megvárták, míg kinyitják Worren szülei az ajtót. Kihajtották a tárgyat és kérdő szemekkel bámulták az érkezőket. W anyja egyszeriben sírva fakadt, mikor meglátta a „nyomozók” FBI jelvényét. Mister McDaughter beinvitálta a triót és megkínált mindenkit személyenként egy csésze teával. Elmondta szóról szóra mi történt a fiukkal és a nő zokogva megragadta az egyik képet, ami a kanapé mellett egy kis asztalon helyezkedett el. A fotón Worren volt, aki épp egy kiskutyát szorongatott. A haja meg volt borzolva és a ruháján lila csíkok pompáztak.

- A fiukat sokszor szokták egyedül hagyni otthon? – Kérdezgetett Daniel.

- Igazából, ez nálunk sokszor természetes. Mind a ketten ügyvédek vagyunk és Worrent ezért elég sokszor kell otthon hagynunk. – Mondta szipogva Misis McDaughter.

Eközben Debora észrevétlenül felkullogott az emeletre és egyenesen a fiú szobája felé vette az irányt. Kitárta az ajtót és körbenézett. A célja persze a kén megtalálása volt, hiszen azt, ha megtalálja, akkor igen valószínű lesz, hogy egy démon volt a bűntény tettese. Először az ablakot vizsgálta meg, majd miután minden zegzugot megnézett az ágyhoz indult. Felemelte a takarót és a párnákat, de nem talált semmit. Már csak az ajtó körül nem nézett körbe, mikor egyszeriben megpillantott egypár vércseppet a szőnyegen. Ez nem lehetett másé, mint Worrené. Felemelte a szőnyeget és benézett alá.

- Na, most megvagy! – Mondta elégedetten és egy maroknyi ként vett elő onnan.  

A feketeség mindent eltakart. Nem látott sehol sem egy kevés fényt sem. Mindenhol a semmiséget és a véget nem érő sötétséget pillantotta meg. Egyszeriben egy kis és hosszú fénycsíkot látott meg a sötétség között. Kinyitotta a szemét. A tájkép nem volt megszokott, sőt Worren még nem járt ezen a helyen, ezért is volt számára ez a hely ilyen furcsa. A kezei hátra voltak kötve és még annyira sem tudta megmozdítani őket, hogy legalább pár centi legyen a két végtagja között. A lábai is a vasszékhez voltak erősítve. Nem tudta hol van és azt sem, hogy mit keres itt. A szoba kicsi volt és csak egy íróasztal helyezkedett el a sarokban az ő székén kívül. Próbált kiszabadulni, ahogyan csak tudott, de valahogy ez nem sikerült neki. Egyszeriben megjelent előtte egy ismerős lány. Még mindig maszk volt rajta, ami csak azt jelenthette, hogy sok a takargatni valója. Ugyanaz a titokzatos idegen volt, aki a bulin megcsókolta őt. Most is mosolygott, bár Worren látta rajta, hogy nagyon feszült és ideges.

- Felkeltél pöcök? Olyan cukin szundiztál. De ne aggódj nem fotóztalak le! – Nevetett.

- Hol vagyok? És mondd már el ki vagy te? Miért raboltál el? Hol a bulim és miért nem mutatod meg az arcodat? – Kérdezgetett W.

- Jaj, ez sok kérdés… W fiú nyugi, annyi időnk van, mint a tenger! – Magyarázott Ruby csúfosan.

- 1. Egy cuki kis házikóban kb. Menhetten közelében. 2. Mondtam már, a pokol uralkodójának lánya vagyok. 3. Az az én dolgom, hogy miért vittelek el egy körútra. 4. A bulidnak vége, már eltelt kb. 3 nap, azóta szundizol. – Állapította meg a lány és levette a maszkját. – Az arcom pedig nem titkos.

- Én téged nem is ismerlek, hogy jöhettél el a bulimra?

- Ölés, lopás és csalás. Ezek a kedvenc szavaim… így kerültem a belépő meghívódhoz. - Nevetett Ruby.

- Mit akarsz velem csinálni? Meg akarsz ölni?

- Ha meg akarnálak, már rég megtettem volna Worren fiú. Amúgy meg nagyon kocka vagy. Komolyan száz embert meg hívsz, és egy csajjal elhúzol a buli közepén? Ez tök gáz W!

- Haza akarok menni! Engedj el! Miért tartasz itt? – Értetlenkedett a fiú és idegesen rugdalódzni kezdett, ahogyan csak tudott.

- Ne már! Nem tudsz kiszabadulni? Hiszen angyal vagy, ne cseszd fel az agyamat! Akármikor kibaszhatnál velem! Miért nem teszed? – Csodálkozott Ruby és mélyen belebámult Worren szemeibe.

- Angyal? Te meg pszichikai eset vagy! Nem értem miről beszélsz! És azt sem, hogy kerültem ide! Tudod te nem vagy normális! – Kiabált.

A lány már nem bírta ezt az értetlenkedést. Idegesen felemelte a kezét. Ökölbe szorítva, komor tekintettel bámult Worrenra. Egy pillanatig még nézte a kezét, mikor az öklével jól W fiúnak eltalálta az arcát. A durva verést nem csak Worren érezte meg, hanem Ruby keze is piros színre váltott.

- Nem vagy semmi! – Állapította meg csúfosan. W hátradőlt a széken és leesett a poros földre. Ahova Ruby behúzott neki, most a puha baba popsi selyemség helyett egy véres seb éktelenkedett.

A fiú már beszélni sem tudott, nem még, hogy mozogni a piszkos földön. Ruby idegesen bámulta őt és most nem érzett sem szánalmat, sem semmilyen más érzelmet a fiú iránt.

- Úgy is el fogod mondani, hogy mi a tervetek Michael arkangyallal, az apáddal. És persze azt is elmondod majd, hogy hogy akarjátok az apokalipszist megállítani, mert ha nem még meggondolom magam és véletlenül megöllek…

- Ki… Kivel van? Milyen tervem? – Makogott Worren, még mindig véresen a földön.

- Az apáddal te idióta! – Ruby már kezdte elveszíteni a türelmét.

- Apámat nem ismerem, csak egy nevelő apám van és az ő neve Herold.

- Te reménytelen vagy… - Állapította meg Ruby és idegesen, a fiút otthagyva távozott a szobából.

Daniel testvéreivel pont most hagyták el a McDaughter kúriát és feszülten beszálltak a kocsiba. Már megvolt a bevezető nyom. A démont még nem tudták kicsoda, de már biztosak voltak benne, hogy a kén igazából egy bizonyos szörnytől származik.

Az autót beindítva elindultak egy még ismeretlen cél után, hogy megtalálják Worrent és elpusztítsák azt a lényt, ami elrabolta. De ekkor még nem tudták a démon célját, hogy mit is akar avval elérni, hogy elrabolja az egyik áldozatát. Pedig már az is megfordult a fejükben, hogy W már rég halott, ezt a lehetőséget gyorsan ki is kellett zárniuk, mivel a démoni lények nem szoktak maguk után takarítani. Ott hagyják a holttestet, ahol elkövették a bűntényt.

- Mi van? Elraboltad? Te hülye vagy! Komolyan azt hiszed, ezt megúszod? Lucifer ki fog nyírni! – Idegeskedett Maggy.

- Ne már, lazulj el. Játszok egy kicsit a W fiúval, amúgy is apám nem tudja meg! – Magyarázkodott Ruby és elnevette magát.

- Ja, persze, a pokol ura és nem tudja, mit csinálsz! Logikád az van, mi? Úgyhogy…

- Mit kéne tudnom? – Egyszeriben egy mély és ismerős hangot hallottak a lányok. Egy pillanatig feszülten ültek székükön, mikor mellettük egy 30 éves férfi jelent meg.

- Semmit apám! – Hazudta Ruby. Lucifer komor és kitartó ember volt, szeretett szórakozni, de utálta, ha valaki tagadott valamit előtte.

- Ne hazudj! – Kiáltott Lucifer. – Tudom, hogy hazudsz! – A teremben mindenhol hallatszott a kiabálás. A férfi mélyen lánya szemébe nézett és közel hajolt hozzá.

- Sikerült a küldetésed? Azóta nem hallok dicsekvést, sem beszámolókat arról, hogyan öltél egy fél angyalt! Hogy lehet ez?

- Nem szeretek felvágni…

- Ez hazugság! – Kiabált Lucifer és nagy lendülettel egy pofont kevert le Rubynak. A lány az arcának kapott, hiszen egy ilyen erős ütést még egy démon is megérez. – Csitri vagy és semmi több… a pokol szégyene!

- Uram… - Hangzott Maggy szava.

- Te ne szólj bele! Remélem, még ezen a héten elhozod a holttestet, mert ha nem, akkor lemészároltatlak és a pokol legmélyebb bugyrába küldelek, ahonnan te magad is tudod, hogy nincs kiút! – Mondta a pokol ura, majd egyszeriben köddé vált.

- Rub… - Kezdte Mag.

- Te inkább ne szólj, egy szót sem! – Ruby még mindig az arcát tapogatta, majd ő is eltűnt az éjszaka homályában…

♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥

2. rész

Véres éjszaka

 

A sötét szobában csak egy kis lángocska világított, kicsit halványan, de mégis látszólag fényesen. A kis, szűkös szobában két lány ücsörgött a puha szőnyegen. Egy félhosszú barnásvörös hajú, kissé szeplős 16 éves lány és egy hosszú szőkésbarna, barna szemű 17 éves fiatal hölgy. Ruby, legjobb barátnőjével Maggyvel még a mai napon is a szokásos minden napi versenyzésüket játszották tizenéves koruk ellenére. Mind a két szempár mérges tekintettel nézett a másikra és szorongva, a fogaikat vicsorgatva szorították a szőnyeg szélét. Néma csendben ültek a földön, mikor Maggy hangosan megszólalt:

- 32! Na, ezt múld fel kisanyám! – Kiáltott hangosan és nevetve karba fonta a kezét. – Figyelj, már most mondhatod, hogy feladod, úgy sem múlod fel ezt a sok számot!

- 32? Ne már ez tök puhány, nekem 37! – Szólt Ruby és látva, hogy Maggy szája a mosolyból komollyá változik a lány elégedetten bólintott.

- Na, ne szivass, egy hét alatt 37 embert megöltél? Ezt, hogy csináltad? – Értetlenkedett Mag és mérgesen törökülésbe váltotta át lábait.

A lányok szerettek versenyezni különféle furcsaságokban. Hány embert öltek meg? Vagy, mennyi démonnal üzleteltek? Ruby és Maggy a lány démonok között a legdurvábbak voltak. A két fiatal a régi életéből hátrahagyott szennyest semmikor sem tagadták, főleg nem, ha szörnyek, démonok vagy bármilyen gazlények kérdezték ezt tőlük. Lucifer kislánya egy másik személy megölése miatt került a pokolba és a lány barátnője, pedig azért, mert több embert is életveszélyes állapotba hozott. Bár lehet, hogy a lány sem mondott el mindent. Az igazság néha fájt számukra, de legtöbbször a keménykedő lányokat mutatták magukból.

- Oké, akkor nyertél! Mi a következő küldetésed? Nekem egy rothadó 24 éves csaj megölése a munkám. – Mondta csüggedten Maggy.

- Oké, nekem végre szuper küldetésem van. Meg kell gyilkolnom Worren McDaughtert, Michael arkangyal fiát. – Magyarázta Ruby apja döntését.

- Mi van? Fiút kaptál ügynek? És főleg őt? Ez rohadt jó! Én itt fogok tökölődni, te meg szarba is gyilkolni fogsz egy fiút?!

- Ez van, aki tud, az tud!

- És mikor mész? – Kérdezgetett izgatottan Mag.

- Ma éjjel, rendez valamilyen állarcos hülyeséget, én pedig egy haverját kinyírva elvettem a belépőt. Úgyhogy már azom is van. – Mondta Ruby. – Na de most indulok, kell még szereznem egy állarcot. Szia! – Köszönt a lány és egy gombfelhő után megint csak eltűnt.

Mag örült barátnője sikerének, majd ő is porrá vált abból az okból, hogy megy, és hamar elvégzi a dolgát. Igazából a démon világban kasztokra voltak elosztva a lány és a fiú démonok. Lucifer nem zárta ki azt sem, mi okból kerültek ezek az elveszett lelkek a pokolba. A nagyúr később megtalálta annak lehetőségét, hogy a gaztevők kijussanak a pokol legmélyebb bugyrából és kedvükre gyilkolásszanak. Az élet ezért volt szép és zökkenőmentes Ruby és Mag számára.

Már csak pár óra kellett ahhoz, hogy Worren bulija elkezdődjön. Már minden készen állt ahhoz, hogy a partira megérkezzen az első vendég is. W, ahogy a fiút barátai szokták hívni már most ideges volt és magában furcsa módon egy Inna számot énekelt. Worren egy kemény srác volt, mégis érzékeny és engedékeny.

Egyszeriben megszólalt a csengő. W nagyot sóhajtott és majdnem leejtette a tányérokat, amiket épp az ebédlői asztalra akart lehelyezni. Mégis 100 ember nem olyan kevés, mint azt, ahogy valaki elképzeli. A fiú mély lélegzettel nyitotta ki az ajtót.

- Szia! W,W,W! Na mizu haver, kezdődhet a buli? – Kiáltott Stan Horvell, aki mint már mindenki tudta nagy parti őrült volt. A fiú megmutatta a meghívóját és az állarcában beballagott a nappaliba.

Stan után még sokan jöttek, voltak lányok, akiket nem ismert fel, de meghívójuk volt, ezért semmiképpen nem hagyta őket kint várakozni. Voltak, akik papír nélkül próbáltak belopózni a hátsó ajtón, kevés sikerrel a személyzet furfangossága miatt.

A csengő megszólalt. Már a fele a népnek megérkezett. Worrennek épp volt ideje kinyitni az ajtót. Megfogta a kilincset és lehajtotta. Kitárta a tárgyat. Abban a pillanatban elállt a lélegzete. Egy gyönyörű lány állt a küszöbön. Rózsaszín fejpántja eltakarta az egész arcát, csak a szemei éktelenkedtek ki. A ruhája is lélegzetvesztő volt és ezt a fiú tátott szájjal nézte.

- Valami baj van? – Kérdezte a lány meghökkenve.

- Nem, semmi, ö… szép a ruhád, nekem is kéne. Vagyis nem! Nem kéne. Nem azért mert nem szép, csak mert fiú vagyok… Megkaphatom a meghívód? – Kérte zavartan és elmosolyodott. W egy kék állarcot viselt, ami a szemkörüli részt takarta csak el.

- Persze! – Mondta a lány és átnyújtotta a kártyát a fiúnak.

- Gyere csak bejjebb!

- Köszönöm. – Szólt, majd beljebb lépett.

A ház hatalmas volt. Valami 3 emelete volt, amiben volt kb. 3 fürdőszoba és rengeteg szoba. A kertért sem lehetett panaszkodni. Egy nagy medence, ami mellett több mint 10 fekvőágy hevert. Majdnem az összes lány és fiú a medence körüli helyeket foglalta el egy mohítoval a kezében. A pia az nem hiányzott. Vagy sok ember hozott, vagy csak ennyit készített a házi vendég elő.

- Menj már oda hozzá! – Szólt Charlie barátjának. – Hiszen mindketten bámuljátok egymást.

- Nem igaz! Én nem nézem őt! – Cáfolta a dolgot Worren. A fiú persze igazából tényleg bámulta a lányt, kinek kinyitotta az ajtót és annyira tetszett neki.

- Nézz rá! Nem beszélget senkivel, szerintem csak arra vár, hogy megszólítsd! – Győzködte a fiút barátja és akkora lendülettel a fiatal hölgy felé lökte, hogy az majdnem neki ment.

- Jaj, ne haragudj! – Kért bocsánatot W a kellemetlenségért.

- Semmi baj, igazából én is azt szerettem volna, ha ide jössz… - Mondta félénken a lány.

- Figyelj, bocsi ez elég kellemetlen lesz, de a maszkod miatt, nem nagyon tudom ki vagy. Elmondanád a neved? – Próbálkozott a fiú.

A lány lassan odahajolt Worrenhez. Nem félt kimutatni az érzéseit. A srác már érezte a leheletét az arcán, mikor gyengéden a fülébe súgta.

- A nevem nem számít, csak gyere velem.

A fiú bólintott és követte a lányt, aki a második emeletre tartott. Befordult a lépcső után és az utolsó ajtót kinyitva beinvitálta a fiút, a saját szobájába. Mikor bezárta kulcsra az ajtót, szó szerint nekilökte a fiút a falhoz. Közelebb ment hozzá. Már mindkét fiatal orra egymás hegyét súrolta, mikor a lány közelebb helyezte az ajkát Worrenéhoz. Lassan megcsókolta a fiút, amit ő gyengéden engedett is. Megölelték egymást. Nem tudták ki kicsoda, de valahogy ez most egy kicsit sem érdekelte a két párost. A lány egyszeriben abbahagyta a heves csókolást és a tekintete a gyengeségből komorrá változott. A válltáskájából egy kést előhúzva a fiú nyakához helyezte. W tárva nyílt szemekkel bámulta a jelenséget és a lélegzete is gyorsan megállt.

- Ki,ki vagy te? – Makogott.

- A pokol királynője Worren. Tudod, nem mindig jó, ha veszélyezteted azt, amihez én tartozom. Mert akkor, soha nem lesz semminek jó vége.

A lány a kést közelebb helyezte W nyakához, úgy, hogy egy kevés vércsepp jelent meg a fegyveren.

- Mi a neved? Mit akarsz tőlem? – Értetlenkedett a fiú.

- Jaj, ne tedd itt az ártatlant. Tudom, hogy tudod, ki vagyok. A világ túl kicsi, hogy ennyire hülye legyél, és tudd meg, hogy én most azért jötten, hogy az ártatlan kis tervedet megsemmisítsem, hiszen minden angyalkának van egy terve. Jól mondom Wori? – Kérdezte csúfosan Ruby, ki már a feladatát elkezdve komoran, de mégis nevetve nézte a fiúkönyörgő arcát. – De mielőtt megölnélek, megnézem az arcocskádat W fiú! – Döntötte el a lány és lekapta a srác maszkját a helyéről.

A szőke haja a nagy lendület miatt hátra lobbant és a lány végre megpillantotta Worren szemeit és az egész arcát. Ruby meghátrált. A kést nagy lendülettel eldobta és leült az ágyra. A szemei könnybe lábadtak és a kezeivel törölgetni kezdte a vörös szempárokat. Ilyet már nagyon régen tett. Sírva fakadt. Az emlékek gyorsan a felszínre törtek Ruby gondolatában, ami egy démonlánynál nem épp a legjobb dolog. A küldetését nem sikerült az adott pillanatban véghezvinnie. Ezek után már más volt a célja. W nem értette ezt, de gyorsan kipróbálta nyitni az ajtót. Kevés sikerrel. A kulcs leesett neki a földre, amit egy nyögő hanggal jutalmazott. Leguggolt érte, de mire visszafordult a lány már ott állt előtte és komoran, könnyes szemekkel nézte a fiút. A tekintete ölni tudott volna, de mégis volt benne olyan gyengédség, amitől W egy kicsit megsajnálta a lányt. Még egy ideig egymás szemébe néztek, mikor Ruby megszólalt:   

- Utazunk egy kicsit Worren fiú! – Kiáltott és megragadta a srác kosztümjét.

Worren próbált ellenkezni, de nem sikerült neki. Majd egy nagy porfelhő után, eltűntek a semmiségbe. 

♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥

Ördögi szerelem

1.rész

A zsákutca

 

Az utcák sötétek voltak Shirley városában. A teliholdas éjszakán az Alder utcán nem sétált senki, csak egy lány zavarta meg őrült sikoltozásával a békés csendet. A magas sarkú cipőivel rohant, ahogyan csak tudott a vak sötétségben. A boltok már mind bezártak és egy árva lélek sem volt rajta kívül az utcán. Vagy mégis? A lány néha hátra tekintgetett, majd befordult az egyik sarkon, de az volt élete legrosszabb döntése. A futás ezek után nem tartott sokáig, mivel a nő egy zsákutcában kötött ki. Rémült arccal körbe tekintett, hátha van valahol egy kiút, de semmi sem volt ott. Vissza már nem tudott menni, mivel egyszeriben egy árnyékot látott a zsákutca elején. A lámpafények megvilágították az ismeretlent, aki lassú léptekkel, mosolyogva közeledett.

-       Nem értem, miért félsz tőlem. Ártalmatlan kislány vagyok. – Mondta a lány még mindig vidáman.

-       Menj a közelemből! – kiáltotta a nő és sírva fakadt.

-       Jaj, ne csináld, egy érett nő nem bőg… - Közölte a lány és lehajolt. – Tudod, vannak nehéz döntések az életben és nekem az egész életem ilyen. De ha tudnád miken mentem már keresztül, most megértenél. – Szólt és elő vett egy kést a jobb oldali zsebéből.

-       Ne, kérem, ne tegye ezt! Bármit megadok! Van pénzem, házam, autóm. – Kérlelte, de a lány mintha meg sem hallotta volna, megszólalt.

-       Figyelj, túl leszel rajta egy perc alatt. – Nyugtatta meg az idegen és mielőtt még a nő megszólalhatott volna csak egy késsuhintást lehetett látni, amit egy piros csík követett és a nő már a földön feküdt, nem mozdult többé.

-       Mondtam, hogy gyors leszek. – Szólt a lány mosolyogva és egy nevetés után mintha felszívódott volna, eltűnt. Utána már csak porfelhő maradt belőle.

A lány egy hosszú, véget nem érő fekete szobában találta magát, aminek nem volt se vége, se hossza. A teremben csak egy nagy szék foglalt helyet, amin egy 30 év körüli férfi üldögélt. Komor tekintete volt, bár a mosolya megegyezett, az iménti titokzatos lányéval.

-       Szépen elintézted a dolgod, Ruby! – Mondta elismerően a székben ülő ember.

-       Köszönöm apám, bár máskor fiút adj, a nők mind sikoltoznak. Nem igaz, hogy mindig nekem kell megölnöm a lányokat. Te vagy Lucifer! Te mindenkinek azt az áldozatot adod, akit akarsz. Folyton velem kell kicseszned?

-       Csak megkönnyítem a helyzeted. A férfiak túl gorombák még neked. – Közölte nyugodtan.

-       Ne döntsd el, hogy ki goromba és ki nem! Következőre egy fiú áldozatot kérek, és nem akarok többet róla vitatkozni! – Ruby már szinte ordított. A tekintete mélyen az apjáéba fúródott és ezen már lehetett látni, a lánynak nem volt valami szép a gyermekkora. Nos Ruby Kingston egy 16 éves lány volt, de lelkileg én sem neveztem volna őt tininek. Barnásvörös, félhosszú haja és éles, vörösen izzó szemei mindig mindenkiben a félelmet keltették. Egy démon és boszorkány leszármazott volt. Az apja, Lucifer az alvilág ura és az anyja pedig egy fiatalon meghalt tűz erejű boszorkány. Ruby már második életét élte és nem a saját testében. Démonként megtanulta milyen a kemény élet és a képességeit kihasználva megöli azokat, aki veszéllyel fenyegetik őt és családja életét. A lány nem érzett fájdalmat és szeretetet is alig. Mondhatni kihasználta az embereket. Kedveskedett velük, majd olyankor szúrta hátba „barátait”, amikor a legkevésbé várták tőle. Így manipulálta az embereket az alvilág uralkodójának lánya, Ruby.

-       Hát, jó. A következő feladatot, amit rád bízok, csak egy felsőbb rangú démonnak adnék, de mivel te már félig az vagy, kivételt teszek. – A lány megint elmosolyodott és elégedett arcát lefelé szegezte. – El kell intézned egy primitív félig angyal és félig ember kölyköt. A fiú neve Worren McDaughter.

-       Egy félig angyalt? Most komolyan, azt miért kell? Hiszen ő nem ártalmas, vagy igen? Miért lenne egy félig angyal gyerek ártalmas? – Kérdezősködött.

-       Mert az apja Michael arkangyal, azért! – Ruby szemei tágra nyíltak. Nem sok embertől félt, de akiktől mégis, persze azok között szerepelt ez a név, Istennel együtt. A lánynak szaporábban kezdett dobogni a szíve, de az arca ugyanolyan maradt, csak már nem volt mosoly a száján.

-       Értettem! - Ezzel az utolsó szóval ismét köddé vált.

„Ma van a nagy nap. Nem szúrom el, semmi nem szúrhatja el a bulimat. Csak 100 ember, meghívóval, csak ők lesznek rajta”

-       Mr. McDaughter! Worren!

-       Igenis! Hol? Mi történt? – Kérdezte a fiú a fejét felemelve az iskolapad tetejéről. A fiú szőke haja borzolt volt és a szemei alatt apró karikák éktelenkedtek.

-       Már megint elaludtál kis fiam. Ez így nem mehet tovább! – Kiáltott a tanár mérgesen.

-       Ne haragudjon… Többé nem fordul elő. – Szólt a Worren nevű fiú és lassan lehajtotta a fejét.

A tanár csak sóhajtott és folytatta tovább az órát. Sokan az osztályban persze nem értették miért kivételezik a nő pont evvel a szőke ciklonnal, de sajnos bele kellett törődniük, hogy ez már elég régóta így megy. A fiú nem lepődött meg a dolgon és nyugodt arccal visszahelyezte a fejét a padra.

Hát ez volt Worren McDaughter. A szőke ciklon, ki pont ezen a napon töltötte be a 17-dik életévét. A fiú tele volt energiával. Szeretett sportolni, lustálkodni és a lányokkal való kapcsolatára sem panaszkodhatott. Szemei kéken tündököltek és a magassága pont akkora volt, mint az osztály füzettartó szekrénye, amibe a gyerekek az ellenőrzőjüket dugdosták, amikor rossz jegyet kaptak. A polcokkal teli bútor, nem volt a legkisebb és Worren pontosan ennek örült, hogy ő felér a szekrény tetejére ellenben a legjobb barátjával.

Az óra nem tartott valami sokáig és mikor kicsengettek a fiú úgy futott ki az osztályból, mint a szélvész. Az élete eléggé unalmas volt, de voltak benne jó pillanatok is, amik eléggé izgisek voltak. Mint például a mai nap estéje. Ma van ugyebár a szülinapi parti, ami mellesleg állarcos buli lesz, úgyhogy az izgalom Worren szívében bőven meg van.

A fiú feszülten sétált a folyosón mikor mellette egy ismerős hang megszólalt:

-       Cső nagyfiú! A mai partid fenomenális lesz! Csajok, bulizás és persze ott leszek én is! – Kiáltott hangosan Worren legjobb barátja, Charlie.

-       Csak minden sikerüljön úgy, ahogy azt elvárom és nem úgy, ahogy viselkedtél utoljára Stanly buliján!

-       Az csak baleset volt. Stan volt hülye, hogy meghívott. És amúgy is nem én tehetek róla, hogy a srác kutyája a parti elején 4 lábú volt és a buli végén csak 3.

-       De, te tehetsz róla! – Állapította meg Worren.

Charlie belenyugodott a szóvita vereségébe és tovább ballagott Worrennel a folyosón.

A holttest mellett nagy tócsa vér volt. A nő mit sem sejtő tekintettel bámult egy pontatlan helyet maga előtt. Fényképek sorai készültek a háttérben. Az ismeretlen véres kisasszony nem mozgott és nem is lélegzett már. Körülötte sok ember dilemmázott azon, mi is történt valójában. A rendőrség, az FBI, a CIA és egy ismeretlen 3 tagból álló vállalat. Vagy nem is volt vállalat? Egy sajátos, hogy úgy mondjam szolgáltatás?

-       Tuti démon volt! – Állapította meg egy fiatal lány a holttest fölé hajolva.

-       Te mindenre azt mondod démontámadás! Debora, állj férre és hadd dolgozni, a profikat. – Mondta a lány mellett egy hosszabb barna hajú, úgy 24 év körüli férfi.

-       Oké, rá hagyom a két tesócskámra a munkát! De figyeld meg, hogy igazam lesz! - Debnek a 17 éves lánynak két testvére volt. Josh és Daniel Deboren. Josh 24 éves volt. Mindig a szuper nyakkendős zakóit vette fel és a csajozást sem hagyta ki egy nap sem. Daniel pedig egy 20 éves komolyabb tekintetű, okoskodó fiú volt. Deborában egy hiperaktív lányt ismertünk meg, aki semmitől sem hátrál sohasem.

Ők igazából nem voltak egy normális család. A szüleiket még kiskorukban elvesztették és azóta démonokra vadásznak, a létezésükben hívően. A lányt mindig segédnek jelentik be a rendőröknél, mint egy 18 éves próbamunkást és a két férfi könnyen be tud jelentkezni bármilyen fura ügyhöz a hamis FBI jelvényekkel, mint például a mai ügyhöz is.

Daniel messzebbre keresgélt a holttesttől, mivel ő már megszokta, hogy a furcsa ügyeknél, mindig messzebb kell keresgélni. Josh nagy meglepetésére Dan megint nyomra bukkant.

-       Deb, Josh, gyertek ide. – Szólt komoran és a zsákutca végében a ház egyik ablakában valami homok félét talált, amit lassacskán a kezére söpörve megmutatott a két testvérének.

-       Kén… - Állapította meg a nagyobbik testvér és félre húzta a száját.

-       Mi? Mi az a kén? – Értetlenkedett Debora.

-       A legvalószínűbb jel, ha egy démon támad… Ami azt jelenti, tényleg egy nehéz démoni dolgunk lesz! – Mondta Dan és mérgesen körbe nézett a szűk utcában.

Azon a napon, mindenki feszülten várta a holnapot…